A DJ193-as megyei jó ütemben haladnak
A DJ193-as megyei jó ütemben haladnak
A megyei tanács elnöke, Pataki Csaba, valamint a műszaki igazgatóság vezetője, Ioan Șereș ma a teljes, 40 kilométeres útszakaszon ellenőrizték a munkálatok állását.

A munkálatok jelenleg előrehaladott, 50%-os készültségi állapotban vannak. Azokon a szakaszokon, ahol megtörtént a régi útburkolat felmarása, legalább az első aszfaltréteg már lefektetésre került, összesen 31 kilométer hosszan. A következő időszakban – amennyiben az időjárási körülmények engedik – folytatódnak a bejárók kialakítási munkálatai, a hidak és átereszek felújítása, valamint a padkák rendezése. „A 193-as megyei út korszerűsítési munkálatainak határideje 2027 júniusa, azonban a kivitelező szándéka, hogy a teljes, 40 kilométeres szakaszt már a jövő év végéig befejezze” – mondta el Pataki Csaba a helyszíni szemlét követően. A korszerűsítési munkálatokat a Szatmár Megyei Tanács finanszírozza a 2021–2027-es Észak-Nyugati Regionális Program keretében.