Szatmár megyei kastélyok is bekerültek a Kastélyok tematikus útja nevet viselő pályázatba
Szatmár megyei kastélyok is bekerültek a Kastélyok tematikus útja nevet viselő pályázatba
Több Szatmár megyei kastély is bekerült a tematikus kastélyok útja programba, amellyel a térség, a helyi kultúra és a szatmári történelmi örökség kiemelt módon népszerűsíthető, köszönhetően a SMAR.T.OURISM – Kastélyok tematikus újra nevet viselő határon átnyúló pályázatnak

Ennek köszönhetően több figyelmet fog kapni Nagykároly, Sárközújlak, Aranyosmeggyes, Erdőd, Hadad, és Érszakácsi épített öröksége. Szatmár Megyei Kistérségi Közösségi Fejlesztési Társulás a projekt fő kedvezményezettje. A projekt két másik résztvevője a Kárpátaljai Regionális tanács alatt működő “Transcarpatia Regionális és Határmenti Együttműködés Fejlesztés” Kommunális Vállalkozás és Felsődomonyai Helyi Tanács.

„Az elsődleges célunk ezzel a pályázattal, hogy fellendítsük a turizmust, továbbá bemutatva a régió kiváló értékeit, a térség vonzerejét is növelni szeretnénk. A szakemberek segítségével kellőképpen meg tudjuk őrizni ezen helyek, sokszor viszontagságos történetét, ugyanakkor a 21. századi körülményeknek megfelelően tesszük elérhetővé a turisták számára. Úgy gondolom, hogy mindkét régió, értéket teremtve csak nyerhet ezen a határon átnyúló pályázaton, úgy kulturális, mint gazdasági és infrastrukturális szempontból.” – nyilatkozta a projekt nyitókonferenciáján Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Közösségek Fejlesztési Egyesületének elnökeként.

A pályázatot a Szatmár Megyei Közösségek Fejlesztési Egyesülete, valamint két ukrajnai partnerszervezet közösen valósítja meg.

A projekt fő tevékenységei a következők: a kastélyok tematikus útvonalának létrehozása kiterjesztett valóság modellek segítségével a 2 régió 10 kastélyához, két játszótér (Szatmár megyében Hadadon, valamint Kárpátalján) és négy információs pont megvásárlása (ebből három Szatmár megyében, Nagykárolyban, Sárközújlakon és Aranyosmeggyesen és egy Kárpátalján), a tematikus útvonal népszerűsítése tematikus térképek és prospektusok kidolgozásával és terjesztésével, promóciós filmek és az útvonal közösségi oldalának létrehozása, két tapasztalatcsere megszervezése a kultúra és az idegenforgalom területén tevékenykedő szervezetek számára, kapu építése a Nevitskiy-kastélyhoz.

A projekt összértéke 380 389,80 EUR, amelyből 336 474,42 EUR az Európai Unió finanszírozását jelenti az ENI 2014–2020 határokon átnyúló együttműködési programján keresztül. Szatmár Megyei Kistérségi Közösségi Fejlesztési Társulás költségvetése 179 489,40 euró, amelyből 161 540,46 euró az Európai Unió finanszírozása az ENI 2014–2020 határokon átnyúló együttműködési programján keresztül, 8 974,47 euró nemzeti társfinanszírozás az állami költségvetésből és 8 974,47 euró saját társfinanszírozás.