Románia miniszterelnök-helyettese, Kelemn Hunor ma meglátogatta a neurológia új épületét
Románia miniszterelnök-helyettese, Kelemn Hunor ma meglátogatta a neurológia új épületét
Munkalátogatásra érkezett ma Szatmár megyébe Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes. A délután folyamán Pataki Csabával, a Szatmár Megyei Tanács elnökével és Adrian Marc-al, a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház vezetőjével, Atfatter Tamás prefektussal és Kereskényi Gáborral, Szatmárnémeti polgármesterével közösen megtekintették a neurológia új épületét, melynek kivitelezését megyei és kormánytámogatásból finanszírozták.

A könnyűszerkezetes, 2 emeletes, több mint 2 100 négyzetméternyi alapterülettel rendelkező neurológia új épülete a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház udvarán kapott helyet, 75 ággyal fogja elkezdeni működését, melyből 10 ágyat az intenzív terápiás részleg agyvérzéses páciensei számára fognak fenntartani.

2020 szeptemberétől, a munkálatok megkezdésére vonatkozó megbízás kiadásától számítva a következő fázisok zajlottak le: bontási munkák, moduláris konstrukciók (fémszerkezet, vasbeton födém), a belső burkolatok, az elektromos hálózat, víz- és szennyvízvezetékek,  a légkondicionálás, a fűtőrendszer és az oxigénrendszer kiépítése, a páciensek belső megfigyelésére szolgáló hálózat beszerelése (szoftver és internet), orvosi rámpák, az épületek közötti átjáró folyosó felépítése, illetve a tűzvédelmi rendszerhez szükséges víztározó és szivattyúrendszer beüzemelése is megtörtént. Jövő év elején kerül sor a tulajdonképpeni költözésre is, amikorra beszerelik a Román – Magyar Határon Átnyúló Interreg Programból finanszírozott, mintegy 2 462 156 euró értékű modern orvosi felszereléseket is, illetve a Megyei Kórház saját költségvetéséből vásárolt, 1,5 millió lej értékű bútorzatot is. Ugyancsak ebben az új épületben fog működni a Stroke Központ is.

Románia miniszterelnök – helyettese gratulált a megyei vezetésnek ehhez, a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedő páciensek szempontjából életmentő projekthez.

„Mindig fontosnak tartottam hangsúlyozni, hogy a legfontosabb az egészségügybe és a tanügybe fektetni. Örömömre szolgál, amikor azt látom, hogy a központi adminisztráció és a helyi önkormányzatok közötti partnerség a közösség számára ilyen létfontosságú projekteket eredményez. Azok az egészségügyi intézmények, melyek a helyi vagy megyei önkormányzatok alárendeltségéhez kerültek, sokkal jobban teljesítenek, erre az egyik legjobb példa most Szatmár megye. Ez az új épület több ezer életveszélyben lévő beteget fog majd ellátni, és reményeink szerint az új infrastruktúrának köszönhetően minimálisra csökkenthetjük az esetükben felmerülő kompikációkat is” – nyilatkozta Kelemen Hunor miniszterelnök – helyettes.

„Új az épület és újak az orvosi felszerelések is. A Városi kórház első neurológia osztályát 1974-ben alapították, és most, 47 év után végre megszűnik a betegek mentővel való szállításának kálváriája is a kórház egyik épületéből a másikba, míg az új egészségügyi műszereknek és szolgáltatásoknak köszönhetően reményeink szerint sikerül majd akár a felére is csökkenteni az agyvérzés miatti elhalálozások számát. A diabétesz és a daganatos megbetegedések mellett sajnos a szív- és érrendszeri megbetegedés az egyik vezető halálozási ok a megyében. Most viszont az új neurológia, kiegészülve az ugyancsak korszerűsített urológiával és intenzív terápiás osztállyal új alapokra helyezi majd a szatmári egészségügyet.” – nyilatkozta Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke.

A Megyei Kórház moduláris szerkezetű bővítésének kivitelezése 12 062 844 lejbe került, ebből 10 717 844 lejt az Egészségügyi Minisztérium, 1 207 000 lej a Megyei Tanács fedezett, míg 138 000 lej a kórház saját bevételeiből származik.