Aláírták a Szatmárnémeti – Nagybánya gyorsforgalmi út megvalósíthatósági tanulmányának elkészítéséről szóló szerződést
Aláírták a Szatmárnémeti – Nagybánya gyorsforgalmi út megvalósíthatósági tanulmányának elkészítéséről szóló szerződést
Ma Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke és Ioan Rus alelnök, közösen a Máramaros Megyei Tanács elnökével, Ionel Bogdannal aláírták a Pete – Szatmárnémeti – Nagybánya gyorsforgalmi út, Szatmárnémeti– Nagybánya szakaszának megvalósíthatósági tanulmányának szolgáltatási szerződését, ezt a SC Dum POd Invest SRL – SC Search Corporation SRL konzorcium készíti el, melynek fővállalkozója a SC Drum Pod Invest SRL.

A szolgáltatási szerződés összértéke 5 990 525 lej, míg a szerződésben foglalt kivitelezési határidő 24 hónap. Ebből a megvalósíthatósági tanulmány elkészítése 6 hónap, a dokumentáció finanszírozó igényeihez való igazítása 12 hónap, míg a tervezési és kivitelezési szerződés odaítélése utáni konzultáció további 6 hónap. A megvalósíthatósági tanulmány elkészülte után megkezdődik a projekt végrehajtási eljárása, megvalósításának becsült határideje 2026 augusztusa.

A megvalósíthatósági tanulmány elkészítését a partner Szatmár megye és Máramaros megye közösen finanszírozza.

E jelentős beruházás érdekében a két megyei közigazgatás fontos lépéseket tett tavaly óta, amikor az Országos Közúti Infrastruktúrát Kezelő Társaság, a Szatmár Megyei Tanács és Máramaros Megyei Tanács együttműködési megállapodást írt alá. A Szatmárnémeti és Nagybánya közötti gyorsforgalmi út azon komplex projekt része, melyet korábban a két megyei önkormányzat kezdeményezett, és amely magában foglalja a magyarországi autópályához és a szatmárnémeti körgyűrűhöz való csatlakozásokat is.

A Szatmárnémeti – Nagybánya gyorsforgalmi út elkészülte után összeköttetést biztosít majd a következőkkel:

  • Szatmárnémeti körgyűrűvel, melynek hivatalos átadására 2022 július 08-09-én kerül sor.
  • Az ugyancsak az Országos Közúti Infrastruktúrát Kezelő Társaság által leszerződött, jelenleg tervezési fázisban lévő és a magyarországi M49-es gyorsforgalmi- és ezáltal az európai autópályákkal Óvárinál összekapcsolódó kerülőúttal,
  • Románia északnyugati részével- az ország ezen területének közúti infrastruktúrájának fejlesztéséhez különösen fontos ez a projekt, hiszen általa jelentős gazdasági növekedés érhető majd el nemcsak a két érintett megyében, de az egész országban.

A Szatmárnémeti – Nagybánya gyorsforgalmi út hossza 55,56 km, míg a beruházás becsült összege 308,3 millió euró. A beruházást európai uniós alapokból finanszírozzák a Nagy Infrastruktúra Operatív Programon keresztül.​​​​​​