Áprilistól direkt járattal utazhatunk Szatmárnémetiből Párizsba
Áprilistól direkt járattal utazhatunk Szatmárnémetiből Párizsba
A HiSky légitársaság 2021 április végén indítja első Szatmárnémetiből a francia fővárosba, Párizsba tartó járatát.

A szatmári járatok a Párizshoz közeli Beauvais-i reptéren fognak landolni április 28-án, majd hetente kétszer, szerdánként és vasárnaponként fognak közlekedni a két város között.

„A szatmáriak számára egy párizsi repülőjárat egy évekkel ezelőtt megfogalmazott kérés volt, hiszen nagyon sok Szatmár megyei lakik Franciaországban, főleg Párizs körzetében. Mi egyrészt nekik szeretnénk eleget tenni, másrészt a londoni járat után most a HiSky légitársaságnak köszönhetően egy újabb fontos európai főváros irányába nyílik meg az út számunkra. Biztosíthatok mindenkit, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk a szatmári repülőtér fejlesztése érdekében, hogy minél több európai várossal tudjuk összekapcsolni így megyénket. – nyilatkozta Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke.

Jegyek már foglalhatók a www.hisky.aero oldalon, illetve a partner ügynökségeknél 29 euró ártól kezdődően.

A Szatmárnémeti – Párizs Beauvais járat a London Luton után a második nemzetközi járat, mely a Szatmárnémeti reptérről indul. A nemzetközi járatok mellett Szatmárnémetiből direkt összeköttetés van Bukarestbe is.